Főoldal
Keresés
Elérhetőség
Sajtófigyelő
Hírek
Honlapajánló
Turizmus
Házassági nyilatkozatok
Hírek
Régi hírek
Statisztikák
Tagok: 19
Hírek: 141
Webcímek: 4
Látogatók: 274634

Új köntösben a csíkszentmihályi polgármesteri hivatal PDF Nyomtatás Email
Csíki Hírlap
Már csak az utolsó simítások vannak hátra a csíkszentmihályi polgármesteri hivatal felújításából. A tervek szerint az intézmény még a jövő hét folyamán visszaköltözhet az immár modern épületbe. Az egy éve zajló munkálatok során teljesen feljavították az ingatlant. Tetőteret alakítottak ki, ezzel növelve a használható felületet. Ezen a részen több irodát is létrehoztak, illetve itt kapott helyet a gyűlésterem is. Az épület fakeretes nyílászárókat kapott, bevezették a vizet, illetve illemhelyiségeket is kiépítettek, ugyanakkor központi fűtéssel is ellátták az épületet.

Kósa Péter polgármester szerint a környéken az általa vezetett településnek volt a legrosszabb állapotban levő polgármesteri hivatala.  Most már kellemesebb környezet vár az alkalmazottakra és ügyfelekre egyaránt, így az elvégzett munka is hatékonyabb lehet. Az elöljáró kihangsúlyozta, az épületet úgy alakították ki, hogy a lakossággal többet érintkező részlegek – mint például a szociális, a mezőgazdasági, az alpolgármesteri vagy éppen a polgármesteri iroda - a földszinten kapjanak helyet, a többi az emeletre kerül. A beruházás értéke megközelíti az ötszázezer lejt, a pénzt központi költségvetésből biztosították a megyei tanács segítségével.  Az építkezésre azonban nem érkezett meg a teljes összeg, így a község adósságot halmozott fel a kivitelezővel szemben.

Amint azt Kósa Péter polgármestertől megtudtuk, a felújított hivatal bebútorozására egyelőre nincsen anyagi fedezet. A hamarosan esedékes költözésnél a régi bútorokkal rendeznek be néhány irodát, a többi helyiség még várat magára. Az épületet egyébként riasztóval is ellátják, emellett egy videókamerás biztonsági rendszer kiépítését is tervezik. Utóbbi csak akkor valósulhat meg, ha találnak rá anyagi fedezetet. (Rédai Botond)

 
< Előző   Következő >

Könyvajánló
konyvweblap
Honlapajánló
szavisz_kicsi
poganyhavaspicike
ajnadpanziopici
pici_kis
© Copyright 2007 - 2010 Csíkszentmihály