|
A SZAVISZ és a Csíkszentmihályi
Polgármesteri
Hivatal 2009. augusztus 9-én, vasárnap falunapot szervezett
Csíkvacsárcsiban. Az eseménysorozat a szentmisével vette kezdetét az
Urunk Szineváltozása tiszteletére szentelt templomban. A kultúrotthon
kertjében 11 focicsapat harcolt a kupáért. A kupát végül a
csíkszentsimoni FC Vigasztaló emelhette magasba, akik a
csíkszentmihályi Törekvés ifjúsági csapatát, valamint a szintén
csíkszentmihályi Haladás csapatát előzték meg. A délután folyamán
asztalitenisz valamint kerékpárversenyre került sor.
A leggyorsabb kerékpáros az idén is a vacsárcsi
Márton István lett. Az esti műsort a Búzavirág és
Kikerics néptánccsoportok nyitották meg. Majd következett, az est
meghívottja a Svédországban elő, Kolozsvárott született népszerű
énekes, Tamás Gábor
koncertjére megtelt a kultúrház kertje. A résztvevők közel másfél órán
át közösen énekelték, régi és új dalait egyaránt. A hangulat
emlékezetes marad mind a résztvevők, mind az énekes számára. Képek a rendezvényről. A rendezvény támogatói, akik nélkül nem jöhetett volna létre az esemény:
Csíkszentmihály
Önkormányzata, Hidrotran RT., Vacsárcsi
Közbirtokosság, Communitas Alapítvány, Lemeco RT, Kelemen Hunor
képviselő, Gyerkó László szenátor, Red Ingatlan Kft, Bíró Albin, Tankó Tibor
vállalkozó, Dósa Zsolt
mérnök, Becze István,
megyei tanácsos, Semafor Kft, Norbi
kürtöskalács, Csíkszentmihályi
RMDSZ, Csíki Hírlap, Mezey Zsuzsanna, Funbike Kft, Eurotank Kft., Imre COM, Sógor Csaba EP
képviselő, Csíkvacsárcsi
Tűzoltóság, Csíkvacsárcsi
segítőkész lakossága
|