Főoldal
Keresés
Elérhetőség
Sajtófigyelő
Hírek
Honlapajánló
Turizmus
Házassági nyilatkozatok
Hírek
Régi hírek
Statisztikák
Tagok: 19
Hírek: 141
Webcímek: 4
Látogatók: 274633

Gazdag lett a Bogát PDF Nyomtatás Email
Négy felcsíki település fennállásának talán legnagyobb beruházása valósul meg a következő három évben. A mindössze néhány hónapja létrejött Bogát – Önkormányzati Fejlesztési Társulás (ADI–BOGÁT) ugyanis sikeresen pályázott az EU vidékfejlesztési alapjához, így nem kevesebb, mint hatmillió euró támogatást sikerült elnyernie. Az egy átlagos község majdnem tízéves költségvetésének megfelelő összeg által komoly infrastrukturális fejlesztéseket lehet kivitelezni.

Több mint tízezer felcsíki lakost érint az a nagyméretű projekt, melynek révén Csicsó, Madéfalva, Rákos és Szentmihály községek közművesítését, illetve infrastrukturális fejlesztését végzik el a következő időszakban. Szentes Csaba, az említett településeket magába foglaló fejlesztési társulás elnöke lapunknak elmondta, Madéfalván és Rákoson a víz- és csatornahálózatot építik, Szentmihályon napközi otthont létesítenek, illetve 5 kilométer községi utat javítanak fel. Csicsó községben a csaracsói iskola teljes felújítása és információ-, valamint ifjúsági központtá történő átalakítása is része a beruházásnak. Ezenkívül a DC12-es községi utat is leaszfaltozzák Madéfalvától Csaracsón át Csibáig. „Azért került bele a tervbe a csaracsói iskola, mert ez külön pontszámban részesült, így emelte a pályázat értékét” – magyarázta az elnök. Hozzátette, az összegeket sajnos nem lehetett arányosan elosztani a négy község között, hiszen ha ezt tették volna, az akár meg is hiúsíthatta volna a pályázatot. Így történhetett meg, hogy míg Csicsónak 1,2 millió euró jut, Madéfalva 1,8 millió euróban részesül. Rákoson ez az összeg 1,6 millió euró, Szentmihályon pedig 1,4 millió eurót jelent. Szentes Antal az ADI–BOGÁT egyetlen alkalmazottjaként kifejtette, a pályázati anyag 2600 oldalt tesz ki, ez többek között különböző előtanulmányokat és engedélyeket is tartalmaz. A projekt öt tervező, illetve az OTP Consulting segítségével készült el. „Ez a pályázat is azt mutatja, hogy csakis közösen cselekedve tudunk eredményeket elérni. Reméljük, jó példa lesz ez más csíki települések számára is” – hangsúlyozta az illetékes.

Jövőre kezdődhet a munka
Szentes Antaltól megtudtuk, az elnyert támogatás értéke 23 136 107 lej, az áfát (TVA) a helyi önkormányzatok kell, hogy kifizessék. A pályázat utólagos finanszírozásos, tehát a munka elvégzése és kifizetése után téríti vissza az unió a befektetést. A társulás a következő hetekben köti meg a támogatási szerződést, az aláírás napjától számított három éven belül a munka be kell legyen fejezve. Az első nyolc hónap a kivitelezési tervek elkészítése és a közbeszerzések időszaka lesz, azután kezdődhetnek el a munkálatok.

Ki fizet és mikor?
Utólagos finanszírozásról lévén szó, feltevődik a kérdés, hogy rendelkeznek-e az ADI– BOGÁT, illetve az önkormányzatok azokkal az erőforrásokkal, melyek révén előzetesen törleszteni tudják a beruházás számláit. Szentes Csaba elnök szerint, aki ugyanakkor Madéfalva polgármesteri tisztségét is betölti, a kifizetési feltételek a szerződés megkötésekor tisztázódnak. „Ha minden jól megy, fogunk kapni húsz százalék előleget. Információim szerint a teljes összeget öt részletben utalják majd át” – magyarázta az esetleges forgatókönyvet a polgármester. Állítása szerint az is előfordulhat, hogy banki hitelhez kell forduljanak, ám ez nem valószínű. Ez utóbbi megoldás egyébként azért lenne hátrányos, mert a rövid lejáratú hiteleknek magasak a kamatai, ezek által pedig nőne az amúgy sem csekély önrész, amely a jelenlegi számítások szerint több mint ötmillió lejt tesz ki (csak a pályázati dokumentáció 150 ezer lejbe került).
Egy, a csaracsói iskolánál a hét elején tartott találkozón Korodi Attila alcsíki parlamenti képviselő, ifj. Hajdu Gábor, a csíkszeredai RMDSZ-szervezet elnöke, illetve Becze István, az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke egyaránt elégedettségének adott hangot a projekt megvalósulásával kapcsolatban. A politikusok hangsúlyozták, fontos lenne, hogy a megye többi települése is kövesse a négy község példáját.

Rédai Botond

 

 
< Előző   Következő >

Könyvajánló
konyvweblap
Honlapajánló
szavisz_kicsi
poganyhavaspicike
ajnadpanziopici
pici_kis
© Copyright 2007 - 2010 Csíkszentmihály